Létesítményüzemeltetés
A létesítményüzemeltetéshez kapcsolódó tevékenységek kiszervezése (outsourcing) az elmúlt évek tendenciája mind a magán, mind az állami szektor területén.
A Facilities Managment szolgáltatások elsősorban irodaházakra (mely tartozhat központi költségvetési intézményhez is), üzletközpontokra és szállodákra vonatkozó megállapodások tárgyát képezik, melyek tartalma a szerződő partner igényei szerint alakítható. A szerződés vonatkozhat akár néhány alaptevékenységre, például épületgépészeti rendszerek (fűtési és klímarendszerek) és épületek karbantartására és fenntartására, állagmegóvásra, de a szolgáltatási kör kiterjedhet olyan tevékenységekre is, mint épületfelügyelet, őrzés-védés, telefonrendszer felügyelete, ügyfélfogadás, takarítás, kertgondozás és külső-belső szállítás is. A konstrukció lényege és legfontosabb előnye, hogy a megbízó fél egyetlen céggel áll kapcsolatban az általa meghatározott, számára másodlagos tevékenységek üzemeltetésére. A Dalkia Energia, mint egy személyben felelős fővállalkozó, a szerződés szerinti átalány-, illetve eseti díjazás ellenében végzi el az egyes feladatokat, amihez szükség esetén alvállalkozókat is igénybe vesz.
Esettanulmány: Hungexpo.
|
 |
|